Kapcsolataik
2006.01.12. 12:26
Itt megnézheted milyen a többi jegyel a kapcsolatod.
Patkány
Patkány-Patkány: Olyan partnerek, akik általában jól kijönnek egymással, bár rivalizálnak is egymással. A szerelemben a Patkány romantikus és gyengéd, lehet tehát közöttük eros szenvedély is. Miután ismerik a másik gyengéit, okosan, megértéssel viseltetnek egymás iránt. Kapcsolatukat egyetlen dolog ronthatja meg: ha nem oszinték egymáshoz. A hazugság megmérgezheti barátságukat, szerelmüket.
Patkány-Bivaly: Ez a kapcsolat nem jön létre olyan gyorsan, mint az elozo, de idovel megérto, jó partnerekké válhatnak. Ebben nagy szerepe van a Bivalynak, aki türelmesebb, megértobb társával. A labilis Patkánynak megbízható társa lehet, s általában törekedni fog arra, hogy a Patkány számára kellemes, jó életet biztosítson, támasza legyen a bajban is.
Patkány-Tigris: Ez a kapcsolat nem a legideálisabb, kivéve azt a helyzetet, amikor a Patkány-no elismeri a Tigris vezeto szerepét, felnéz rá. és hajlandó a másodhegedus szerepét vállalni. A Tigris-férfit ezzel leveszi a lábáról, és az is hajlandó lesz otthon az engedményekre, kedvességre.
Patkány-Sárkány: A két típus remekül kiegészíti egymást, minden tekintetben jó partnerek. A Sárkány kiváló humorú, rendelkezik azzal a kisugárzással, amely a Patkányt megfogja, leveszi a lábáról. A bátor, sokoldalú, értelmes Sárkány és a törekvo, gyors észjárású Patkány együtt igen sokat érhet el az életben. A szerelemben is kitunoen megértik egymást, mert mindketten szenvedélyesek.
Patkány-Kígyó: Ez bizony nem a legjobb párkapcsolat, bár azonos érdeklodésu területeken megérthetik egymást. A Kígyó imponálhat a Patkánynak, aki szereti a szépet, a vonzót, de nem lehet tudni, hogy mi rejlik a Kígyó ragyogó külseje mögött. A Patkánynak talány a Kígyó, ösztönösen húzódozik tole. Ha mégis összekapcsolódnak a szerelemben, a Patkány gyakran pórul jár, a Kígyó hutlenségérol késve szerez tudomást, amikor ez már mások elott rég nyilvánvaló.
Patkány-Ló: Ez sem jó kapcsolat. A Patkány a Lovat beképzeltnek, önzonek tartja, nem bízik meg benne. Általában egy rövid flörtre elég csak kölcsönös rokonszenvük, s ha ennél tovább mennek, szerelem esetén a Patkány sejtései igazolódnak be, és tragédia lesz a kapcsolatból. A Patkány mélyen és feltétel nélkül szeret akkor is, amikor a Ló már új kapcsolat után nézeget. A Patkány pedig nehezen törodik bele, hogy a másik csak játszott érzelmeivel.
Patkány-Kecske: Jóllehet, a két típus között több hasonlóság fedezheto fel, tartós kapcsolat ritkán alakul ki közöttük. Az ok: a Patkány számára a Kecske nehezen átlátható. A Kecske nem teljesen oszinte, mindig lappang valami titok körülötte. Valami, amihez a másik nem juthat hozzá, s ez a Patkányt elkeseríti. Ha mégis kapcsolódnak, elsosorban nem a szerelem, hanem a munka, az élethivatás területén érhetnek el együtt kituno eredményeket.
Patkány-Majom: Ez ismét egy olyan kapcsolódás, amely nem nagyon kedvez a Patkánynak. Igaz, a Majom mozgékonysága, ügyessége, értelmi képességei imponálnak a Patkánynak, soha nem unatkoznak együtt. Szívesen nevetnek, szórákoznak, talán még a szerelmi életben is jól kijönnek egymással. De a Majom nem nagyon oszinte, és ez a Patkányt gyakran gyanakvóvá teszi. Ha a Majom oszinte és nem bántja meg éles nyelvével gyakran a Patkányt, kapcsolatuk akár tartós is lehet.
Patkány-Kakas: Ha csak szellemi egyetértésrol van szó kettejük között, ideális kapcsolat alakulhat ki Azonban a Kakas hajlamos arra, hogy a Patkányt akár szerelembol, akár haragból felfalja. A Patkány türelme alaposan próbára van téve, s igen gyakran csalódnia kell a Kakasban a szerelem területén is. A Patkány-no gyakran még a pénzét is a Kakas-férfi drága hobbijaira áldozza, pedig nehezen adj a ki féltve orzött pénzét.
Patkány-Kutya: Ebben a kapcsolatban mindketten jól érezhetik magukat. Vonatkozik ez a barátságra is, a szerelemre is, fiatal partnereknél még a romantika sem hiányzik kapcsolatukból. Ritkán csalódnak egymásban. Ami az anyagiakat illeti, remekül lavíroznak együtt az életben. A Patkány nyugtalanságát a Kutya állhatatossága csodálatosan kiegyenlíti, s a Kutyát még a Patkány rossz tulajdonságai is szórakoztatják, nem botránkozik meg rajtuk.
Patkány-Disznó: Remek kapcsolat. Két lelkileg egyenértéku partner, remekül kiegészíthetik egymást az élet bármely területén. Két életmuvész talált itt egymásra. Az élvezetekre születtek, s nem unatkoznak a szerelemben sem. A Patkánynak olykor az agresszivitását vissza kell fognia az érzékenyebb Disznóval szemben, de mivel alaposan ismerik egymást, a Patkány ritkán okoz komoly fájdalmat partnerének.
Patkány-Nyúl: A Nyúl nem jelent izgalmas kalandot, és éppen ezért a Patkány számára nem megfelelo partner. Kettejük viszonyát gyakran a bizalmatlanság jellemzi. A Patkány agresszivitása és fondorlatossága nem tetszik a higgadt Nyúlnak. A Patkány zajos társas élete a Nyúl számára csupán pénzkidobást jelent.
Bivaly
Bivaly-Bivaly: Hála az azonos érdekeknek, megbízható kapcsolat alakul ki közöttük. Ez elsosorban azon alapul, hogy mindketten a valóság talaján állnak. Nagy szenvedélyek nem jellemzok kapcsolatukra, de nem is csapják be egymást. Egyáltalán: hosszú távra megalapozott társulás az övéké, kitart nehéz idoben is.
Bivaly-Patkány: A Bivalynak nem mindig sikerül a Patkány fürgeségével lépést tartani, de varázsának nehezen áll ellen. A Bivaly-férfi és a Patkány-no között jó, harmonikus kapcsolat alakulhat ki, amelyben mindketten boldogok. Ugyanakkor ez a kapcsolat sem mentes az ellentétektol, mégis talán éppen ezért hosszú, tartós összefonódás jósolható számukra.
Bivaly-Tigris: Nem a legjobb kapcsolat. egyszerre gyulölik és szeretik egymást. A szenvedélyes szerelem sincs kizárva, de vigyázat, ez nem egy életre szóló érzelem. A Bivaly és a Tigris temperamentuma túlságosan eltéro ahhoz, hogy hosszabb ideig harmonikus házasságban éljenek. A konzervatív Bivaly soha nem fogja megérteni a Tigris-no hirtelenségét, spontaneitását. S ha sikerülne is a Tigrisnek természetét szerelembol elfojtania, kapcsolatuk akkor sem lesz zavartalan, mert a Bivaly nehezen viseli el, hogy a másik fél az erosebb.
Bivaly-Nyúl: Harmonikus lehet az együttélésük. Mindkét fé1 megbízható, meggondolt, higgadt. Fontos számukra az otthon és a család, összeköti oket a gyermekek iránti szeretet. Ebben a kapcsolatban a Bivalyé a vezeto szerep (akár férfi, akár no), de a békeszereto Nyúl számára nem nehéz feladat engedelmeskedni: szívesen megteszi a családi béke kedvéért. .
Bivaly-Sárkány: Akár a tuz és a víz - egy össze nem illo kapcsolat. A Sárkány tele van életkedvvel, dinamizmussal, tervekkel, a Bivaly pedig két lábbal a valóság talaján, nem kíván ilyenfajta életformát jóllehet olykor csodálja a Sárkányt bátorságáért). Lehet köztük rövid és érzelemdús viszony, de hosszú távra semmiképp sem ajánlható a Bivaly és a Sárkány kapcsolódása.
Bivaly-Kígyó: Kettojük között viszont akár életre szóló érzelem is kialakulhat - ha engedik egymást élni, ha megpróbálják úgy rendezni az életüket, hogy egyenrangú szerepet játszhassanak. De vigyázat: a Kígyó hajlamos a félrelépésekre, a kalandokra, s a Bivaly féltékenysége (okkal vagy ok nélkül) szétzúzhatja a harmóniát közöttük. Ha a Kígyó meg akarja tartani a Bivalyt, ügyeljen rá, hogy oszinte és huséges maradjon társához, mert az egyetlen bunét sem fogja megbocsátani.
Bivaly-Ló: Nagyon bonyolult együttes. Bár a Bivalyt mágnesként vonzza az életvidám és eleven, érzéki Ló, annak állandó nyugtalansága mégis idegesíti. A kezdeti vonzódás így egy ido után átcsaphat gyulöletbe. A kapcsolat csak akkor lehet közöttük tartósan zavartalan ha a Ló visszafogja zabolátlan természetét. Ebben az esetben a Bivaly olyan partnerra talál, akire egy életre építhet. .
Bivaly-Kecske: Ismét olyanok kerülnek kapcsolatba, akiknek tartós jó viszonya elég nehezen képzelheto el. A Kecske álmodozó, telve muvészi ambiciókkal, tervekkel. S idorol idore meggondolatlan, gyors lépésekre szánja rá magát. A Bivaly nem érti meg a Kecske muvészi hajlamait sem, s nem érti annak idealizmusát, gyakori nekibuzdulását. Bizalmatlan a Kecskével, álmodozását idopocsékolásnak tartja.
Bivaly-Majom: Ismét szerencsés kapcsolódás a higgadt, nyugodt Bivaly és a fürge, ötletgazdag Majom között. A Bivalynak ugyanis imponá1 a Majom ta1praesettsége, társaságbeli jártassága, s az, ahogyan barátokat képes maga köré gyujteni. A Majom sem jár rosszul, ha a konzervatív Bivalyhoz csatlakozik, megtalálja mellette azt a biztonságot és védettséget, amire szüksége van.
Bivaly-Kakas: Ez a kapcsolat igen jó és tartós lehet, elsosorban házasságban. Szellemi érdeklodésük egyirányú, s hajlandók egymás hibáit, gyengéit is megértéssel kezelni. Ideális pár lehet belolük, akik értékelik, segítik egymást, s többre is vihetik közösen.
Bivaly-Kutya: Bár eléggé különböznek egymástól temperamentumban, felfogásban, ha alkalmazkodnak, ha megpróbálnak együtt élni a másik gyengéibe, hosszú távon is jó kapcsolat alakulhat ki köztük. Ezzel együtt egy életen át lehetnek kisebb-nagyobb zökkenok életükben.
Bivaly-Disznó: Ismét két "nehéz" partner, s csak akkor lehet tartós a kapcsolatuk, ha egyikük vagy másikuk enged valódi vagy vélt igazából és elképzeléseibol. Mindketto kényelemszereto, szeretik a jólétet, s mindketto igen fontosnak tartja a huséget, az oszinteséget. Ezeken a területeken nem lesz súrlódás közöttük. Ahol vigyázni kell: a Disznó nehezen viseli el, hogy korlátozzák szabadságában, a Bivaly viszont szeretne uralkodni e kapcsolatban. A kölcsönös megértés és türelem harmonikussá teheti házasságukat.
Tigris
Tigris-Tigris: Ha e két szülött kapcsolódik vagy életre szóló összefogás lesz az egész világgal szemben, vagy állandó harc bizonytalan kimenettel. Másképp nem is lehet, ha e két uralkodó természetu ember találkozik. Még ha mégoly jól alakul, is, együttélésük, hosszú távon nem lesz zavartalan: idorol idore heves robbanások rázzák meg otthonukat. Az egy életen át tartó kapcsolathoz mindkettojüknek jó idegekre van szükségük.
Tigris-Nyúl: Ez a kapcsolat látszólag halálra ítéltetett, hiszen az ero és bátorság áll szemben az óvatossággát és csúfolódással. Ezek az ellentétek idegölo összetuzésekhez vezetnek. De a Nyúl ért hozzá, miként hízelegjen a Tigrisnek, aki ezt igen értékeli. Szerelmi kapcsolatban tartós lehet a harmónia, de a Nyúl egy életen át nem érezheti magát biztonságban, és folyton aggódik a Tigris harciassága, veszélykeresése, változékonysága miatt.
Tigris-Sárkány: Itt két egyenrangú partner találkozik, jóllehet különbözo a természetük. Az okos Sárkányra hallgat a Tigris, kivált, ha az úgy tálalja fel ötleteit, hogy végül a Tigris elhiszi, hogy o találta ki ezeket. A Sárkány ereje és a Tigris lendülete, vakmerosége remek párost képez belolük. Igen jó és harmonikus lehet szexuális kapcsolatuk is.
Tigris-Patkány: Két temperamentumos ember. Lehet közöttük ellentét boven hiszen a Tigris hajthatatlan és merész, a Patkány óvatos és fondorlatos a Patkány a no, a kapcsolat jól alakulhat, de ehhez az szükséges, hogy hízelegjen társának, legyezgesse hiúságát. A Tigris-no viszont egyáltalán nem illik a Patkány-férfihez, kevésnek tartja magához, s legfeljebb kihasználja saját céljaira annak szorgalmát. A Patkány-férfi csak szenved ebben a kapcsolatban.
Tigris-Bivaly: Ez a kapcsolat lehet tartós, a Bivalyt a Tigris vakmerosége, bátorsága, kockázatvállalása ingerültté és nyugtalanná teszi ot Megpróbál változtatni rajta, de kevés sikerrel. A Tigris sem nyer ebbol kapcsolatból és a Bivaly számára nem szerencsés választás.
Tigris-Kígyó: Ismét két ellentétes szülött találkozik, s e kapcsolatból sem sülhet ki sok jó. A ravasz Kígyó céljait legtöbbször kerülo úton éri el, a Tigris viszont vakmeron rohan az általa elképzelt útvonalon. A Kígyó számító, hideg, a Tigris nagyvonalú és oszinte. E kapcsolat a Kígyó számára jó lehetoségeket kínál, bár idovel terhére lesz az egyenrangú partner, s hasonlót érez idovel a Tigris is. Íme, két egyenrangú egyén, akik másmás felfogásúak, személyiségük miatt alkalmatlanok az együttélésre.
Tigris-Ló: A Ló a Tigris egyik legjobb partnere lehet. Elég sok közöttük a hasonlóság, bár van ellentétes vonásuk is boven. De a Ló jellembeli tulajdonságai megfelelnek a Tigrisnek, s még a tanácsait is elfogadja, a Ló pedig megérti a Tigrist, nem zavarj a annak temperamentuma, s nem tagadj a meg tole azt a csodálatot sem, amire a Tigrisnek szüksége van.
Tigris-Kecske: Ez a kapcsolat diszharmonikus, alaposan meg kell gondolniuk, érdemes-e egyáltalán kötodniük egymáshoz. Az óvatos Kecske és a féktelen Tigris nem összeillo pár. A Kecske ingerültté teszi a Tigrist, és ez elobb-utóbb robbanáshoz vezet. Két teljesen ellentétes személyiség, akik a legjobb akarattal sem illenek egymáshoz.
Tigris-Majom: Ennek a kapcsolatnak sem jósolhatunk zavartalan jövot. Bár a Tigris humorérzéke jó, a Majom humorát és intrikus lényét egy ido után mégis terhesnek fogja érezni. Ha az okos Majom belátja ezt és több empátiával viseltetik társa iránt, együttélésük harmonikus lehet. A Majom azonban nehezen lesz úrrá alaptermészetén. Mégis, ha a kapcsolatban a Majom a no, és a Tigris a férfi, akkor vidámságával, bájával, eszével megtarthatja, sot magához láncolhatja partnerét. Ellenkezo esetben ez nehezen képzelheto el.
Tigris-Kakas: Tartósan és kölcsönösen kikezdik egymás idegeit. Mindketten hajlamosak a hutlenkedésre és arra, hogy túlbecsüljék önmagukat. Vezeto szerepre törekednek, s ez állandó súrlódáshoz vezet. Szexuális kapcsolatuk igen, jó lehet, de ha nem tanulnak meg egymás mellett élni, partnerük jó tulajdonságait megbecsülni, ez is kevés lesz a tartós együttéléshez.
Tigris-Kutya: Ez egy minden területen jó társulás lehet. A megbízható, huséges kutya képes azonosulni a Tigris ideáljaival, céljaival. Igaz, a Tigrisé a vezeto szerep, de hajlandó elfogadni a Kutya tanácsait is, és jól teszi. Ez a kapcsolat jó a Kutya számára is, mert önbizalmat merít belole. A Kutya huséges a szerelemben, s ezzel a Tigrisnek jó támasza lehet egy életen át.
Tigris-Disznó: Ez is jó kapcsolat, jóllehet a két szülött sok mindenben ellentétes egymással. A Tigris imponál a Disznónak, a Disznó husége, állhatatossága pedig a Tigrist fegyverzi le. Szexuális területen egy ido után felborulhat a harmónia. A szenvedélyes Tigris számára a Disznó becsületes oszinte ám kissé unalmas érzései kevésnek bizonyulhatnak.
Nyúl
Nyú1-Nyúl: Igen jó kapcsolat házassághoz, kevésbé ajánlható üzleti társuláshoz. A két Nyúl megbízható, gondos, jó társ, remek otthont teremtenek maguknak, utódaiknak. De az üzleti élethez kell egy kis merészség, vakmeroség, s ez hiányzik belolük. Ragyogóan tudnak alkalmazkodni egymáshoz, s mert békeszeretok, kapcsolatuk egy életen át harmonikus lehet.
Nyúl-Patkány: Nem igazán szerencsés találkozás, a Nyúl céljaihoz óvatosan, lassan, de becsületesen próbál eljutni az élet minden területén. A Patkány olykor nem a legegyenesebb utat választja, fondorlatos. Ha a Patkány a no, ugyanakkor bájával magához láncolhatja a Nyúl-férfit, de az egy ido után szenvedni fog ebben a kapcsolatban.
Nyúl-Bivaly: Ez sem nevezheto ideális kapcsolatnak. A Bivaly kényelmes és konzervatív, s ez a Nyúl számára is idegesíto, hiszen o elevenebb, életrevalóbb. A Bivalyt viszont idegesíti a Nyúl nyughatatlansága. Egy ido után - ha nem hoznak egymásért nagyobb áldozatokat a kapcsolat megromlik. És a sok kompromisszum sem hat hosszú távon üdítoleg az együttélésre.
Nyúl-Tigris: Tulajdonképpen ez a társulás sem igazán jó. Tigris vakmerosége, harciassága és a Nyúl higgadtsága ellentétes, ez idovel zavarhatja kapcsolatukat. Ami a Nyulat az elején még szórakoztatja, késobb idegessé, nyugtalanná teheti. Ha tartós kapcsolatot akarnak, az áldozatot a Nyúlnak kell meghoznia: hagyja érvényesülni, aggályaival ne tegye tönkre társa életét, s akkor a Tigris megmarad mellette.
Nyúl-Sárkány: Ez már ideális kapcsolat lehet, hiszen a Nyúl csodálja a Sárkány eredetiségét, eleganciáját, és igazán jó lehet közöttük a szexuális egyetértés is. A Sárkány egy ido után ráunhat a Nyúlra, ha az nem igyekszik újat hozni, színesíteni kapcsolatukat, de ez az okos és muvelt Nyúlnak nem okozhat nehézséget.
Nyúl-Kigyó: A szerelemben kituno kapcsolat, más területen azonban elobb-utóbb súrlódásokhoz vezet. A Kígyó nagyravágyó, kevésre becsüli a Nyulat. Ha a Nyúl itt is megmutatja, hogy képes felülmúlni önmagát, a Kígyó - hutlenségei ellenére - visszatér társához. A Nyúl, ha oszintén szereti a Kígyót, házasságukat, kapcsolatukat harmonikussá tudja tenni.
Nyúl-Ló: A Ló hiú, olykor öntelt, a Nyúl szerény. Már ez is ellentétekhez vezethet; ha hosszú távra össze akarnak kapcsolódni, sok mindenben meg kell változniuk: A Nyúl-férfinak imponálnia kell a Ló-nonek, a társaságban is bizonyítania kell humorát, észbeli képességét. A Nyúl-nonek pedig temperamentumosabban kell viselkednie a Ló-férfival szemben, ha azt akarja, hogy az ne unjon rá idovel.
Nyúl-Kecske: Ez a találkozás ideális. Mindketten muvészetimádók, mindketten óvatosak, szeretik a biztonságot, az otthont, mindketten inkább szemlélodok, mint vakmerok, céltudatosak. Az óvatos Nyúl nem fogja megsérteni az érzékeny Kecskét, ,és az is biztonságban érezheti magát a Nyúl társaságában Üzleti téren is jól kapcsolódnak, s amíg itt megértik egymást, a szerelem is megmarad.
Nyúl-Majom: Ebbol is jó kapcsolat alakulhat ki. A Nyúl gondoskodással veszi körül a Majmot. Bár természetük ellentétes, boségesen találnak közös nevezot. Mindketten társaságszeretok, és mindketten szeretik, ha sok barát veszi körül oket. Jó a kapcsolatteremtési készségük is. Nehéz helyzetben a bátor és furfangos Majom segíti a kishitu Nyulat. A Nyúl felnéz rá, s ez imponál a Majomnak. Tartós együttélésre mindenképpen alkalmas kötödés.
Nyúl-Kakas: Az ellentétek lehetetlenné teszik, hogy jól megférjenek egymással. A Kakas hencego és felületes, és ez a Nyúl számára, aki a biztonságra törekszik, elviselhetetlen. A Nyúl a szerelemben is huséges, odaadó, s a Kakasra nem ez a jellemzo. Egy ideig imponálhat a Nyúlnak a Kakas, de késobb nem lesz zavartalan a kapcsolatuk.
Nyúl-Kutya: Eme, két szeretetre vágyó lény, akik egy hullámhosszon vannak. Biztos, hogy kapcsolatuk ideális. Mindketten a biztonságra törekszenek, huségesek, jó társak, jól kiegészítik egymást. A Kutya reálisabb, gyakorlatiasabb, a Nyúl inkább muvészi-muvészkedo. De segítik egymást, jóban-rosszban.
Nyúl-Disznó: Ismét jó kapcsolat. Igaz, a Nyúl elsosorban a romantikus szerelemért rajong, de igen sok tekintetben mégis ideális társak lehetnek. Egyikük sem szereti a kockázatot, a biztonságra törekednek. Reálisak. A Nyúl jó stílusérzéke kiegészül a Disznó kedvességével, udvariasságával. Szívósak, erosek, jó párt alkotnak.
Sárkány
Sárkány-Sárkány: Az eredeti, eszes, gyakran rejtélyes Sárkányok érdekes párost alkotnak. Mégsem jönnek ki könnyen egymással, mert túl akarják szárnyalni egymást. Kapcsolatuk feszültséggel teli, ez azonban arra is jó lehet, hogy mindkettojüket nagy teljesítményekre sarkalja. Kalandvágyuk katasztrófához is vezethet.
Sárkány-Patkány: Rokonszenves pár. A melegszívu, a szerelemben simulékony Patkány megfelel a Sárkány izésének. Ha az elso szenvedély a Sárkánynál már múlóban van, a Patkány érti, miként szítsa újra fel a lángot. Cserébe a Sárkány szellemi téren nyújt változatosságot, és erre a tudásszomjas Patkánynak szüksége is van.
Sárkány-Bivaly: Két eros természet, egyik sem enged a maga igazából. Érdeklodésük teljesen különbözo. Az elovigyázatos Bivaly nem bízik igazán a Sárkányban. Szélhámosságnak véli a Sárkány terveit, a Sárkány pedig szívesen nevet a lassú Bivalyon, és a Bivaly nem adja meg a Sárkánynak azt a csodálatot, ami nélkül a Sárkány nem tud élni.
Sárkány-Tigris: Jó lehet a kapcsolat, ha képesek engedményekre. Mindketto tüzes, sokszor meggondolatlan. Nem fognak egymás mellett unatkozni. A Tigris idealizmusát a Sárkány teljes mértékben támogatja és okos tanácsokkal segíti. Nem mindig harmonikus kettejük kapcsolata, de többnyire jól megértik, értékelik egymást.
Sárkány-Nyúl: Ez sem rossz kapcsolat. Sok tekintetben különböznek ugyan, de világnézetük azonos. A Nyúlnak imponál a Sárkány bátorsága, lelkesíto képessége. A Sárkány pedig értékeli a Nyúl oszinteségét és megbízhatóságát.
Sárkány-Kígyó: Az elegáns Kígyó imponál a Sárkánynak határozott stílusa miatt. Egy szép Kígyó-no társaságában a büszke Sárkány elemében érzi magát. Mindketten élvezik az életet, szerelmük tüzes. Bonyodalmak akadhatnak kapcsolatukban, már csak azért is, mert a Kígyó hajlamos a hutlenségre.
Sárkány-Ló: Jó ízlésük és mozgékony természetük vonzó párrá teszi oket, de türelmetlenségük, alárendeltségre való képtelenséguk megnehezíti együttlétüket. A Sárkány-szépség elvárja Lovától, hogy csak vele foglalkozzék, de a Ló szívesen néz új kalandok felé. Veszekedéseik rövidek, de gyakoriak.
Sárkány-Kecske: Egyik sem tudja igazán, mit kezdjen a másikkal. Ha a Sárkány nagyon hevesen akarja a Kecskét meghódítani, az ijedten visszahúzódik. A Kecske becsvágya és törekvése a Sárkány számára is hasznos lehet, ha ugyan követi a tanácsait. A Sárkány a Kecske fölé helyezi magát, és lebecsüli annak képességeit. Ha mindketten arra törekednek, hogy jobban megismerjék egymást, a partneri kapcsolat mégsem lehetetlen.
Sárkány-Majom: Egymáshoz illo pár, együtt sokra vihetik az életben Intelligenciájuk, másokra való hatásuk, függetlenségük és bátorságuk a Majmot és a Sárkányt sikerpárrá teszi. Szerelmük mégsem lesz igazán mély. Ez nem illik a természetükhöz, de nem is zavarja oket. Tudják, mit tartsanak egymásról, és azt is; miként jöjjenek ki a legjobban egymással.
Sárkány-Kakas: Két tüzes temperamentum találkozása. Ritkán unatkoznak: Fontos, hagy anyagi vonatkozásban szót értsenek, különben állandóan vitatkoznak. A Sárkány-no szereti ha csodálják és elkényezte tik, s ezt a Kakastól elvárhatja. Kölcsönösen ösztönzik egymást, tele vannak ötletekkel. Ha a Sárkánynak valamilyen bolond ötlete támad, a Kakas gyakorlati esze mindent helyre hozhat.
Sárkány-Kutya: Nem igazán harmonikus a kapcsolatuk. Igaz, a Kutya könnyen meggyozi a Sárkányt, de ez nem tartós, egyetlen Sárkány sem tartja a Kutyát szellemileg egyenrangú partnernek, a Kutya pedig teljes mértékben megy a Sárkány önzését. Kicsi a valószínusége a tartós kötodésnek. A szerelemben sem találnak sok hasonlóságot egymásban, mert a Kutya huségét a Sárkány egyáltalán nem értékeli.
Sárkány-Disznó: A Disznó-no csodalattal tekint fel az eros és tehetséges Sárkányra, a Sárkány pedig sugárzik a Disznó szerelmében. A Sárkány ilyenkor arra is képes, hogy elkényeztesse mindig jókedvu Disznó partnerét. Mindketten boldog és élvezetes együttélésre számíthatnak Gyakran jó üzleti és muvészi partner kapcsolat is kialakulhat közöttük.
Kígyó
Kígyó-Kígyó: Nem lesz könnyu, akármennyire tetszenek is egymásnak külsoleg. Mindketto szereti a flörtöt, a kalandot, ugyanakkor rendkívül féltékeny, túlságosan kritikus. Komoly válság idején nem sokban tudnak egymásnak segíteni. A jó megértés szexuális téren sajnos nem elég egy egész életre.
Kígyó-Patkány: Az ügyes, energikus Patkányra építhet a Kígyó. De a Patkány úgy érzi, hogy az agyafúrt Kígyó elnyomja ot. A Kígyó, bármilyen szívesen flörtöljön is másokkal, mindig értékeli hogy a Patkány szerelemmel telve várja otthon, .sot hajlandó megbocsátani kalandjait is. A Patkány kisebb ügyeit viszont a Kígyó nem veszi komolyan
Kígyó-Bivaly: A Kígyónak a Bivaly nagyon jó társa lehet, ha sikerül a Kígyó kalandok utáni vágyát megzabolázni. A Kígyó az otthonnal, a családdal nem nagyon törodik. A Bivaly nyugalma, csendessége viszont megadja számára az élet viszontagságaiban azt a nyugalmat, amire szüksége van.
Kígyo-Tigris: Ha szerelmesek lesznek, nyugtalan ido vár rájuk. A nyugodt Kígyó úgy érzi, hogy a lendületes Tigris túl sokat követel. Derulátása, kockázatvállalási kedve érthetetlen számára. Ha pedig megcsalja a Tigrist, abból katasztrófa lesz. így, bármilyen érdekesek önmagukban, nagyon eltéro természetük megnehezíti, hogy jól kijöjjenek egymással.
Kígyó-Nyúl: Csodálatosan megértik egymást, de mert mindketten hangulatemberek, az összetuzések mégsem maradnak el. Az otthonszereto Nyúl ért ahhoz, hogy a Kígyónak kényelmes otthont teremtsen.
Kígyö-Sárkány: A színes és életkedvelo Kígyónak imponál a Sárkány, s neki is kedvére való a kellemes, szép Kígyó-partner. De sem a Kígyó, sem a sárkány nem, huséges természetu s ez kapcsolatukban bonyodalmakat okozhat. Ha elnézik egymásnak a hutlenséget, változatos és hosszú közös élet várhat rájuk.
Kígyó-Ló: A Ló csodálja a Kígyó ügyességét és szépségét, bár nem érti igazán. Hangulatkitörései lepattannak a bársonyosan sima Kígyóról, s ez a Lovat még jobban idegesíti. Szerelmi kapcsolatuk érdekes, izgalmas. Tartósan azonban a Ló büszkesége nem engedi meg, hogy háttérbe szoruljon. A Kígyót viszont zavarja a Ló pletykálása, önzése. Így a kapcsolat nem gondtalan.
Kígyo-Kecske: A szépet szereto Kecske a jó ízlésu Kígyóval jól fogja érezni magát. Más kérdés, hogy meddig tudja kielégíteni a Kígyó tartósan az igényes Kecskét. Mindketto individualista, azt akarja, hogy a másik fogadja el öt. A biztos anyagi háttér a legjobb alapfeltétel a Kígyó és Kecske tartós kapcsolatához.
Kígyó-Majom: A Kígyó nem adja meg a lendületes Majomnak azt az elismerést, amit az megkívánna. Túlságosan el van foglalva önmagával, a saját gondjaival. A Majom idovel az idegeire megy. Mivel a kötelességrol szorgalomról nem sokat tartanak, nehéz lesz valamit együtt felépíteniük. Legjobb esetben a Majom elszórakoztathatja a Kígyót, a Majmot pedig elbuvölheti a Kígyó külseje, mindez azonban csak rövid ideig tart, a kapcsolat nem lehet tartós.
Kígyó-Kakas: Mindkettojük számára a szerelem hobbi, amely nélkül nem tudnának élni. Testi kapcsolatuk nagyon jó, szenvedélyes, erotikus. Bár véleményeik keményen összeütközhetnek, idovel összeszoknak. A Kakast elbuvöli a Kígyó bölcsessége, a Kígyó pedig értékeli a Kakas kedvességét és lendületét.
Kígyó-Kutya: A Kutya megérti a Kígyó szabadságvágyát, de a hutlenséget csak nehezen bocsátja meg. Más területen tökéletesen összeillenek, mindig találnak lehetoséget az ellentétek feloldására.
Kígyó-Disznó: Az ellentétek nagyok, tartósan kapcsolat aligha jöhet létre közöttük. A rafiná1t Kígyó megpróbálja kihasználni a szerelmes Disznó jóságát. Intelligenciájuk miatt sokra vihetnék együtt, a változó érzelemvilág azonban nem teszi ezt lehetové, útjaik tehát elválnak
Ló
Ló-Ló: Bár megértik egymást, nem lesz felhotlen kapcsolatuk. Például a pénz miatt, amibol soha nem elég. De ha anyagilag nem rózsás a helyzetük, említett hatodik érzékük mindig kihúzza oket a bajból. Akkor tartós az együttlétük, ha egyenrangú partnernak tartják társukat. Boldog kapcsolat alakulhat ki közöttük, ha tiszteletben tartják egymás függetlenségi igényét, nem telepednek túlzottan egymásra.
Ló-Patkány: Csak kivételes esetekben alakul ki jó kapcsolat közöttük. Békés egymás mellett élés ritkán adódik kettojük kapcsolatában. Ha mégis, sokat tanulhatnak egymástól. A Patkány megtanulhatja a Lótól, hogyan kell élvezni az életet; a Ló pedig azt, miként lehet elérni valamit türelmetlenkedés és hangoskodás helyett kedvességgel, bájjal, taktikával. Ha szerelem szövodik közöttük, a Lónak kell kompromisszumot kötnie.
Ló-Bivaly: Sok súrlódás adódik kettojük között. A Bivaly túlzott kényelmessége a Ló idegeire megy. Sokszor esik a Bivaly a szenvedélyes Ló karjaiba anélkül, hogy valójában akarná. A kijózanodás késobb következik be, foleg akkor, ha a türelmetlen Ló megunja a Bivaly ragaszkodását. De néha sikerül a Ló lelkesedését átvinni a Bivalyra is, és akkor semmi sem áll boldogságuk útjában.
Ló-Tigris: A viharos, forradalmár típusú Tigrist elismeri a Ló- Tüzes, féktelen természete megfelel ízlésének. Együtt olyan erosnek érzik magukat, hogy semmi sem lehetetlen vagy elérhetetlen számukra. Ha van kitartásuk, gyoznek. A Tigris idealizmusát nem mindig érti meg igazán a felületes Ló, de soha nem fogja a Tigrist cserbenhagyni. Jó társa lesz a Tigrisnek, reális tanácsaival segíti, és a Tigrisnek szüksége is van ezekre.
Ló-Nyúl: Az életrol meroben eltéro a felfogásuk. Mégis titkos rokonszenv él a nagy Ló és a kis Nyú1 között.A Ló jó kedélye jól megfér a Nyúl békés természetével. De ha a Ló sokat henceg, a Nyúl undorodva elfordul tole. A Ló rámenos, a Nyúl szeret csendesen otthon üldögélni. Ahhoz, hogy hosszú távon jó legyen a kapcsolatuk, bizonyos szabadságot kell egymásnak adniuk.
Ló-Sárkány: A Ló és a Sárkány lendületükkel az élet minden gondjának-bajának nekivághatnak. De a Sárkány igazán önzetlen, a Ló pedig inkább önzo. Néha úgy el tudja vakítani a Sárkányt, hogy az észre sem veszi ezt a hibáját. Késobb, amikor már kritikusabban nézik egymást, az új kalandokra törekvo Ló az igényes és bonyolult lelku Sárkányt terhesnek találj a.
Ló-Kígyó: Egy elbuvölo pár. Féktelen vadság az egyik részrol, tartózkodás a másikról. Egyikük sem törodik sokat mások véleményével. A Kígyó a dolgok igényegét kutatja, a Lónak viszont nincs sem ideje, sem kedve ezeket boncolgatni. Bár a Kígyó nem veszi túl komolyan az igazságot, azt mégsem nézi el, ha a Ló be akarja csapni.
Ló-Kecske: A Kecske bájos lényében kedvét leli a Ló. Az érzékeny Kecske. védo ösztönöket vált ki a Lóban és a tettrekész Ló rendezi ebben a kapcsolatban az anyagiakat. Mindketten romantikára, gyöngédségre és szeretetre vágynak, így kapcsolatuk nagyon jó, komoly válságokat is elbír.
Ló-Majom: A Majom a Ló fején táncol. Az ugrabugra Majomban a Ló vetélytársat lát. Állandóan túl akarják szárnyalni egymást ötletességben. A szerelmük is gyakran a versengés egy fajtájává lesz. Általában a Ló marad alul, mert o még forrón szeret, amikor a Majom már új kalandokra indul.
Ló-Kakas: Kalandvágy mindkettejükben boven van. A Ló szívesen villog eszes Kakasával. Soha nem unatkoznak. A Kakas jól érti, miként vidítsa fel a Lovat, hogyan tartsa ébren érdeklodését. A Kakas félrelépései azonban súlyos sebeket ejthetnek. Sokban hasonlítanak egymásra, kapcsolatuk tehát tartósan jó lehet.
Ló-Kutya: A Kutya képviseli a szeretett Ló érdekeit. Kalandos vállalkozások esetében sem áll a Ló útjába. A Lónak pedig szüksége van a Kutya gondoskodására: A Lónak nem kell semmitol tartania ebben a kapcsolatban. A Kutya gondoskodik róla, hogy minden rendben legyen.
Ló-Disznó: A Disznónak nem sok vidám órája lesz a Ló mellett. Nem tud mit kezdeni ekkora energiával. A Disznó egyenessége és jósága ingerli a Lovat. Anyagi téren is nehezen tudnak zöldágra vergodni. A Dinszó szerint a Ló túlságosan könnyelmu. Csak a szerelemben értik meg egymást, sokszor váratlan módon.
Kecske
Kecske-Kecske: Rokonszenveznek egymással, életközösségük mégis sok bajjal jár együtt. A gyakorlatias dolgokban jobb, ha józan tanácsadójuk van. A luxust szereto Kecske nagyon tudja értékelni az anyagiakat, de hogy mibol legyen elég pénz, azzal inkább a társa foglalkozzon. A két Kecske viszont csodálatosan romantikus lehet együtt.
Kecske-Patkány: Nem sokat tudnak kezdeni egymással. A nyugtalan Patkányt idegesíti a Kecske kissé körülményes modora, pontatlansága, riasztja a Kecske mimóza-érzékenysége. Szerelmi kapcsolatukban kölcsönösen gyengédek lehetnek egymáshoz, de a harmónia éppen a Patkány nyugtalansága miatt könnyen felborulhat.
Kecske-Bivaly: A Bivaly udvariasság nélküli közvetlensége, ahogyan céljára tör, a finomérzéku, muvészi hajlamokkal rendelkezo Kecske számára durva és kulturálatlan. A Kecske változékony hangulatát és elégedetlenségét viszont az alapos, szorgalmas, megbízható Bivaly viseli el nehezen. A testi szerelemben sem találnak közös nevezore, a fantáziadús Kecskének itt is finom légkörre van szüksége, a Bivaly vadsága megrémíti, elijeszti.
Kecske-Tigris: Nem sok hasonlóság van közöttük. A Kecske óvatos, nyugodt, elovigyázatos életmódja és állandó elégedetlensége az izgága, rámenos Tigrist orületbe kergeti. Tartós kapcsolatnál biztos, hogy a Kecske húzza a rövidebbet, mert ha a Kecske kedvéért belemegy is a kompromisszumokba a Tigris, tartósan ez sem jelent biztonságot a Kecske számára. Érzékeny természete miatt pedig soka tart, amíg egy ilyen csalódást kihever.
Kecske-Nyúl: Ideális kapcsolat. Minden területen megértik egymást. Két melegszívu, kedves, Segítokész teremtés, mintha egymásnak teremtették volna oket. Huek egymáshoz, szinte nincs is vita közöttük semmiben. Mindketten ismerik, tiszteletben tartják egymás érzékenységét.
Kecske-Sárkány: Az ügyes, öntudatos Sárkányra a szeszélyes, tétovázó Kecskének szüksége van. Sokoldalú tehetségét az ösztönzo Sárkány mellett kedvére kibontakoztathatja. A kölcsönös érdeklodés sajnos hamar megszunik, ha a Kecske úgy érzi, hogy a Sárkány mulat határozatlanságán. Megsértodik, és nehezen bocsát meg.
Kecske-Kígyó: A türelmes Kígyó a hirtelen Kecskének társa jó társa lehet, ha kész arra, hogy saját jelleméhez alkalmazkodjon. A biztonságot, azonban, amit a Kecske keres, aligha fogja a Kígyónál megtalálni. Közös cél vagy feladat hihetetlenül erosítheti a kapcsolatukat, szokatlan teljesítményre képesek együtt. Bajban viszont nem nagy támaszt jelentenek egymásnak, a Kígyó hajlamos arra, hogy mindent feketén lásson, a Kecske összeroppan, ha túlterhelik. A szerelemben a Kígyó kétszínusége mélyen megsebezheti a Kecskét.
Kecske-Ló: A vonzó, kedves, szórakozott Kecske. a tevékeny Lóban jó partnerra talál. A Kecske hagyja, hogy elkényeztessék, élvezi az élet kellemes dolgait, és nem zavarja, ha a Ló ebben a kapcsolatban az erosebb. Gyengéden szereti, bár elofordulhat, hogy a Ló harsánysága az idegeire megy. Ilyenkor visszavonul és duzzog. A Ló viszont élvezi, hogy megmutathatja a Kecskének, mi mindenre képes.
Kecske-Majom: A Majmot a Kecske bája és szelídsége elragadja. A Kecske csodálja a Majom orült ötleteit, játékait, még a Majom gúnyolódásait és csínytevéseit is megbocsátja. Ezt soha el nem fogadná mástól. A fantáziadús Kecske és az eredeti majom szárnyakat adhatnak egymásnak. Ügyelniük kell azonban arra, hogy a munka ne vesszen el a bolondozásban. s a Kecskének el kell fogadnia, hogy a Majom a huséget nem ismeri.
Kecske-Kakas: A Kakast lenyugözi a Kecske bája, hosszú ideig a lábánál hever. Amint azonban a Kecske bírálgatni kezdi és elégedetlenkedik vele, a Kakas máris menekülne. A szerelmi életben csodálatosan összeillenek. Egyikük sem különösen takarékos, többet adnak ki, mint amennyit szabadna. Unatkozni soha sem fognak egymás mellett.
Kecske-Kutya: A Kutya nem érti meg a Kecske szellemi szárnyalását, inkább a realitások talaján marad. Az, hogy a szerelemben huséges, a Kecskének kevés. A Kutyát megbabonázza a Kecske nagyvonalú gondolkodása, jótékonysághoz való érzéke, de elvárj a Kecskétol, hogy az o nézeteit is megértse. Kapcsolatuk tehát nem zökkenomentes.
Kecske-Disznó: A két szeretetre méltó jegy jól megérti és kiegészíti egymást: A Kecske, akár a Disznó, az élet élvezésére született. A Disznó ért hozza, hogy a legjobb oldalát mutassa, és az elkényeztetett Kecskének megadja azt, amit az elvár. A melegszívu és jóravaló Disznó soha sem fogja megsérteni az érzékeny Kecskét. A Kecske sem akar fájdalmat szerezni a Disznónak. Sokat és szívbol fognak együtt nevetni, bár nem a nagy szenvedély lesz jellemzo kapcsolatukra.
majom
Majom-Majom: A Majmot csak Majom értheti meg igazán: hangulatát, önteltségét, bolond tréfákra való hajlamát. Remekül kijönnek egymással, mert nem veszik egymást nagyon komolyan. Szerelmük soha nem szenved majd a fantázia és változatosság hiánya miatt. És ha itt-ott felbukkan egy kaland, nos, azt sem fogják fel tragikusan, hamar napirendre térnek felette.
Majom-Patkány: Sok a hasonlóság. A fordulatos, intelligens és játékos Patkánnyal a Majom nem unatkozik. A szerelemben csodálatosan kiegészítik egymást. De mindig készek égy új fellángolásra. A Patkány gyakran alárendelt szerepet játszik kapcsolatukban, túlságosan csodálja a Majmot.
Majom-Bivaly: Majom és Bivaly találkozásakor a kapcsolat elején hatalmas lehet a fellángolás. Értheto, mindketten érzékiek. De idovel az ellentétek sokasodnak. Ilyenkor a Bivaly - aki az elvekre sokat ad - a leghevesebb jeleneteket rendezheti az állhatatlan Majomnak. A Bivaly dühkitörései félelmetesek: ez már sok Majom szerelmét sebezte meg fájdalmasan. A családi életrol is mások az elképzeléseik. A Majom a családi tuzhely és gyerekei mellett rabnak érzi magát, a Bivaly számára viszont az otthon harmóniája mindennél fontosabb.
Majom-Tigris: Heves szerelemre tudnak lobbanni egymás iránt. Ilyenkor a tüzes Tigris tudásának legjavát dobj a be. De a szerelem e muvésze sem képes arra, hogy elvegye a Majom kedvét az új kalandoktól. Ez nagyon bántja a büszke Tigrist. Különösen az sebzi meg, hogy a Majom milyen agyafúrt módon szarvazza fel. Ha mindketten túljutnak a középkoron, nyugodtabbak és megfontoltabbak lesznek, jobban kijönnek egymással.
Majom-Nyúl: Egy gyengéd, simulékony Nyúl el tudja buvölni a Majmot: csodálja benne az összes olyan tulajdonságokat, amelyek benne nincsenek meg. Csodálja diszkrécióját, elokelo tartózkodását és oszinteségét. Mindezekért a Majom okos tanácsaival és bátor tetteivel mindig a bátortalan és kicsit félos Nyúl oldalán áll, amikor annak szüksége van rá. Anyagi vonatkozásban ketten együtt sokra vihetik: A Nyúl nem veszi zokon a Majom változó hangulatát és tréfáit, annyira békeszereto.
Majom-Sárkány: Ideális pár. Mindketto erotikus kisugárzású. A szellemes, sikerekhez szokott Sárkány oldalán a Majom elég erosnek érzi magát ahhoz, hogy megváltsa a világot. A Sárkány újra és újra képes elbuvölni szárnyaló képzeletével, így néha-néha a Majom még a huségre is képes. Ösztönszeruen érzi, hogy senki nem tudj a ot úgy szórakoztatni és megigézni mint a lendületes Sárkány. Együttlétük sok boldog órát ígér.
Majom-Kígyó: A Majom csodálja a vonzó Kígyót, de fél is annak titokzatos kisugárzásától, mágikus erejétol. Nem érti hallgatagságát sem. A Kígyó a Majom számára hétpecsétes titok marad. A szerelemben a Kígyó mégis sokat nyújthat a Majomnak. A Kígyó azonban soha nem turi el, hogy az orránál fogva vezessék. Sok Majom összeroppant már Kígyó birtokló ölelésében.
Majom-Ló: Beleártják magukat egymás dolgaiba, versengenek. De többnyíre a Majomé a gyozelem. A Majom soha nem adja meg a Lónak azt az elismerést, amit a Ló elvárna és amire szüksége van. Hamar rájön, hogy a Ló korántsem olyan szuverén, mint amilyennek mutatja magát. Ha úgy érzi, leláncolják, bunbánat nélkül új partner után néz.
Majom-Kecske: A Majom kiválóan érti, miként kápráztassa el a Kecskét áradó, eredeti ötleteivel. Gyorsan meghódítja, de ne tegye kemény próbatétel elé a Kecske szelídségét, mert megbánja. A Kecske számára a kényelem a legfontosabb. A Majomnak ezt sosem szabad elfelejtenie kapcsolatukban. Pénzügyi téren pedig mindkettojüknek vissza kell fogniuk magukat!
Majom-Kakas: Egyikük sem tart sokat a bölcselkedés mélységeirol. A Kakas felületes, de kitartó szorgalmával tud magának egzisztenciát teremteni. Ezt a jellembeli tulajdonságát a Majom ügyesen kihasználja kapcsolatukban. A Kakast szórakoztatják a Majom ötletei. könnyelmusége, így észre sem veszi hogyan tekeri ot az ujjai köré. Mindketten szívesen bril1íroznak a nyilvánosság elott, így fennáll annak a veszélye is, hogy túl akarják szárnyalni egymást. Nem a legideálisabb partnerkapcsolat.
Majom-Kutya: Egyikük sem tudja a másik képességeit kelloképpen értékelni. A Kutya borúlátását és békétlenségét a Majom nem érti meg. Mindketten cinikusak, együttlétük ezért is problematikus. A Kutya mindig úgy érzi, hogy a Majom kihasználja. Megpróbálja meggyozni az erkölcsi normákról, a kötelességtudatról, de a Majom ezt nem veszi komolyan.
Majom-Disznó: Irigylésre méltó kapcsolat. A Majom és a Disznó néha még húsz év után is úgy él együtt, mint a mézeshetekben. A jólelku Disznó elnézi a Majom könnyelmuségét, a Majom pedig értékeli a Disznó jó és szerencsés természetét, valamint azt a képességét, hogy az életet mindig a jó oldaláról nézze. A Disznónak kiváló érzéke van a pénz kezeléséhez, a Majomnak pedig a pénz könnyen az ölébe hullik.
Kakas
Kakas-Kakas: Ha két Kakas találkozik, gyakran harcra kerül sor közöttük. Jól ismerik egymás gyengéit, és nem kímélik egymást. Kezdetben elvakítja őket a másik vakmerő fellépése, ragyogó külseje. De aztán könyörtelen nyíltsággal mondják meg egymásnak véleményüket, egyikük sem enged a maga igazából. Szeretnek nagy lábon élni, és ez anyagi nehézségekhez vezethet. Nem igazán harmonikus a kettőjük kapcsolata.
Kakas-Patkány: Szerelmi életük nagyon érdekes lehet. Ha a Kakas az ügyes Patkányt választotta élettársául, nem lesz gondja a jövőjét illetően. A Patkány akkor sem hagyja el a Kakast, ha észreveszi, hogy feltünő viselkedése mögött bizonytalanság rejtőzik. Mindketten hajlamosak rá, hogy két kézzel szórják a pénzt, így anyagi szempontból együttlétük nem veszélytelen.
Kakas-Bivaly: Bár a Kakas nagyvilágian és vakmerőn viselkedik, a Bivaly hamarosan rájön, hogy bizonyos fokig ugyanolyan konzervatív, mint ő maga. Ez megtöri a jeget kettőjük között, s a Kakas egyre jobban értékeli a megbízható és figyelmes Bivalyt. Egyformán szeretik a családi tüzhely melegét. A Bivaly szenvedélye és érzékisége nem sej tett képességeket ébreszt a Kakasban.
Kakas-Tigris: Talán jó barátság igen, de szerelem aligha alakul ki közöttük. Partnerkapcsolatuk akkor jó, ha ritkán látják egymást. A Kakas mindig úgy érzi, hogy a Tigris elnyomja, és ezt a Kakas nem tudja elvise1ni. A Kakas élete a szerelemben és munkában egyaránt küzdelmes. Amit megszerez magának, az kedves is számára. A Tigris viszont nem ragaszkodik ahhoz, amit megszerezett. Már emiatt is örökös harcban állnak egymással.
Kakas-Nyúl: A Kakas bátorsága a nehéz helyzetekben hatással van a gyengébb Nyúlra. Ha egy Kakas beleszeret a Nyúlba, drága ajándékokkal halmozza el. De mivel a Nyúl igen takarékos, ez a kényeztetés inkább nyugtalanítja, mint boldogítja. A Kakas szereti a nagy gesztusokat, gavallér, színes álmokat sző. A Nyúl viszont beosztó, pedáns és egyszerü. Ahhoz, hogy kettőjük kapcsolata jó legyen, mindig valami újat kell teremteniük.
Kakas-Sárkány: A Kakas szeret társaságban villogni. Az eredeti Sárkánnyal az oldalán felülmúlhatatlan középpont. A Sárkány az a partnere a Kakasnak, akire szüksége van, hogy az életben előbbre lépjen. A Sárkány kissé rámenős viselkedése miatt a Kakas nem neheztel, harapós szavait is elviseli. Ha a Kakas igaz szívből szereti a Sárkányt, állandóan bizonyítani akarja vonzódását. Ez nézeteltérésekhez vezethet, mert a Kakas nem látja be, hogy a Sárkánynak néha az egyedüllétre is szüksége van.
Kakas-Kígyó: A Kígyóval nem a legharmonikusabb a Kakas kapcsolata. A Kígyók elbüvölik ugyan, de könnyedségük, nyugodtságuk mögött a Kakas veszélyt sejt. Előfordulhat, hogy még javában udvarol a Kígyónak, amikor az már más utakon jár. Ez annyira boldogtalanná teheti a Kakast, hogy az élettő1 is elmegy a kedve. De csak átmenetileg, mert egy ilyen súlyos esa1ódás után ő sem marad hü. Új partner után néz.
Kakas-Ló: A viharos, vad, minden új rá fogékony Ló nagy zürzavart okoz a kimért Kakasnak. Elvárja a Kakastól, hogy az állandóan hangoztassa a Ló fontosságát. Mivel a Kakas 'maga is önző és csodálja önmagát, ez előbb-utóbb összetüzéshez vezet. Jól elszórakoznak együtt, jókedvükkel másokat is fel tudnak vidítani, de otthon a négy fal között már apróságokon is hajba kapnak.
Kakas-Kecske: A Kecske báj a ellenállhatatlan a Kakas számára, igaz, ide-oda ugrálásával zavarba is tudja őt hozni. A Kecskének a misztikus dolgokhoz való hajlamával a reális Kakas nem tud mit kezdeni. Viszont ez a tulajdonsága érdekessé, csodálatraméltóvá teszi a Kecskét. A Kecske kedveli a luxust, a Kakas viszont nem tud okosan háztartást vezetni, így aztán anyagi helyzetük legtöbbször siralmas.
Kakas-Majom: A Majom egy-két orrhosszal mindig a Kakas előtt jár. Ez a hiú Kakasnak nem tetszik. Amiben hasonlóak: az érzelmekbe egyikük sem merül bele nagyon mélyen. Szívesen flörtölnek s emiatt -legalábbis rövid időre- rokonszenvezhetnek egymásnak. Ismerik a legújabb vicceket, szívesen és hangosan nevetnek mindketten. A szerelemben a Majom gyakran akrobatikusnak mutatkozik, és ez a konzervatív Kakasnak nem tetszik.
Kakas-Kutya: A Kakas számára a Kutya körülménves és túl nehézkes. A Kakas azt sem érti, hogy a Kutya a külsőségeknek miért nem tulajdonít kellő fontosságot. A szerelemben a Kutyát mégis gyakran lendületbe hozza a Kakas, mert szenvedélyét fel tudja ébreszteni. Anyagi gondjaik együtt nem lesznek, mert a beosztó Kutya nem engedi, hogy a szorgalmas Kakas a fáradságosan megszerzett pénzt fölösleges dolgokra elköltse.
Kukas-Disznó: A Kakas szeret nyíltan véleményt nyilvánítani. Az érzékeny Disznónak ez rosszul esik. A Kakasnak csak fáradságos munkával lehetnek esélyei a Disznónál. Házasságban a Disznó anyáskodik a Kakas fölött, elkényezteti. A Kakas fel, -feltörő agresszivitása a Disznót e1szomorítja.
Kutya
Kutya-Kutya: Gyakran szavak nélkül is megértik egymást. Értékelik egymás huségét és megbízhatóságát. De ebbol a kapcsolatból hiányzik a feszültség, ami a szerelmet érdekessé teszi. És ha valamelyiküknek rossz a hangulata, a másik nem tudja kiragadni a bajból.
Kutya-Patkány: A Kutya kötelességtudatát, huségét a kissé megbízhatatlan Patkány tudja értékeli. A Kutyának a Patkányt mindig rövid pórázon kell tartania, mert a Patkány hajlamos a kicsapongásra. A Patkány viszont ki tudja húzni a Kutyát nagy világfájdalmából. Egy Patkánynak mindig jó dolga lesz a Kutyával, s a Patkány is mindent megtesz azért, hogy életük kellemes legyen.
Kutya-Bivaly: Kettojük kapcsolata nem felhotlen. A Bivaly makacssága a Kutyát gyakran feldühíti, érzékisége pedig megijeszti. Számára ugyanis a jó barátság többet ér a szenvedélynél, de egymás huségére soha nem panaszkodhatnak.
Kutya-Tigris: A Tigrissel való kapcsolat értelmet és tartalmat ad a Kutya életének. Magas célokat tuznek maguk elé, harcolnak az igazságért, és egyikük sem képes a kompromisszumokra. A Kutya kritikus értelme megvédi a Tigrist hibáitól, amíg a Tigris derulátása átsegíti a Kutyát a mélypontokon.
Kutya-Nyúl: A Kutya és a Nyúl határtalan bizalommal van egymás iránt. A Kutya biztonságérzetet nyújt a Nyúlnak, a Nyúl gyengédséggel és ügyességgel a Kutya hiányzó önbizalmát adja vissza. A Kutya nem tudja jól kimutatni az érzelmeit a Nyúl iránt, de a Nyúl érti és jól értelmezi a Kutya esetlenségét, félszegségét.
Kutya-Sárkány: A Sárkány fovényességét a Kutya nem nézi jó szemmel, a Sárkányt szemfényvesztonek tartja. A Sárkány pedig úgy érzi, hogy a Kutya hátráltatja ot tervei megvalósításában. A Kutya huségét a Sárkány nem értékeli kelloképp, a Sárkány ugyanis nem ragaszkodik a tartós kapcsolathoz.
Kutva-Kígyó: Mindketten hajlanak a pesszimizmusra. A Kutyának tetszik a Kígyó biztos és elegáns fellépése, csodálja szépségét. Az sem zavarja, hogy a Kígyó teljesen birtokolni akarja. Sot, ha a Kutya szerelmes lesz, feltétel nélkül szeret. A Kígyó simulékony természetével könnyen eléri, hogy a Kutya teljesen odaadja magát neki. Ez azonban nem jelenti azt. hogy Kígyó minden félrelépését képes megbocsátani. Így azután kapcsolatuk nem lesz zavartalan.
Kutya-Ló: Életüket jól be tudják rendezni együtt. A Kutyának a Lovat hosszú kötélre kell engednie, hogy az ne érezze a kötöttséget. Így kapcsolatukban a harmónia uralkodik. A Kutya szereti, hogy a Ló jó házigazda. vendégeit szórakoztatja, elkápráztatja. Ezért dicséri is. A Kutya jól ért a Ló gondjainak megoldásához. Ezért viszont a Ló csodálja ot. Kiválóan kiegészítik egymást.
Kutya-Kecske: A gondtalan Kecske néha kissé bogarasnak tetszik a Kutya szemében. Érdeklodésük teljesen különbözo, ezért gyakran vitatkoznak. A fény és a pompa hidegen hagyja a Kutyát, a Kecske viszont ragaszkodik hozzá. Kapcsolatuk nem lehet harmonikus.
Kutya-Majom: A Kutya mindenért a végsokig küzd, a Majom mindent félvállról vesz. Így a kapcsolatuk igen nehéz. Különösen a szerelmet veszi a Kutya komolyan, s ha valaki a szívével játszik - és a Majom ezt gyakran megteszi -, az nagyon meghántja. Kitör belole a pesszimizmus, visszavonul a maga csendes kis zugába.
Kutya-Kakas: Igen nagy a különbség kettejük között. A Kakas csapodárságát - nemcsak a szerelemben - a Kutya nehezen bocsátja meg, de gyámkodását sem viseli el könnyen. A Kakas viszont a hu Kutyával az oldalán, magasratöro terveit minden nehézség nélkül megvalósíthatja. Üzleti ügyekben jól kiegészítik egymást és eredményesek, mert mindketten képesek a szívós harcra.
Kutya-Disznó: Lehozzák egymásnak a csillagokat az égrol. De legtöbbször megelégednek azzal is, hogy a családi tuzhelynél melegedjenek. Az életet pompásan elrendezik maguk körül. Ha a Kutyának gondjai vannak és szomorú, az élénk, vidám Disznó felvidítja. Jól segítik egymást a javak megteremtésében is. A békés Disznóval az oldalán a Kutya megtalálja azt a harmóniát, amire vágyik.
disznó
Disznó-Disznó: Nincsenek egymással nehézségeik. Ebben a kapcsolatban nem kell attól félni, hogy az egyik fél kihasználja a másikat. Értenek ahhoz, hogyan kell az életet és a szerelmet a legjobb oldaláról felfogni. Mindketten élvezik a természet szépségeit, szeretnek olvasni, bele tudnak mélyedni egy könyvbe hosszabb ideig. Ez a harmónia átjárja kapcsolatukat.
Disznó-Patkány: A Disznó értékeli az abszolút oszinteséget és a Patkány alapjában véve hu és megbízható partner. A Disznó és a Patkány értelmes, tudásszomjuk nagy, jól érzik magukat egymás társaságában, kölcsönösen csodálják és tisztelik egymást, és ez szerelmi kapcsolatukat nagyon boldoggá teheti.
Disznó-Bivaly: A Bivaly, bár ugyanolyan egyenes és oszinte. mint a Disznó, mégis a Disznó szemében durvának, faragatlannak látszik. Igaz, a Disznó sokat megbocsát annak, akit szeret. Csodálja is az éros Bivalyt, aki a nehéz döntéseket leveszi a válláról.
Disznó-Tigris: Ez a kapcsolat a Disznó számára meggondolandó. Ugyanis, ha a Disznó fülig beleszeret az eros és szenvedélyes Tigrisbe, a Tigris kihasználhatja a Disznó önfeláldozó vonzalmát. Általában a Disznóra mágikus hatást gyakorol a Tigris ragyogó fellépése. A Tigris értheto módon élvezi a kényeztetést, ezért kapcsolatuk tartóssá válhat.
Disznó-Nyúl: A leggyengébb érzelmekkel vannak eg
|